Mire jó a méhpempő?

Mire jó a méhpempő?

A méhpempő a kaptár legnagyobb kincse

Ugyan szokták a mézet is folyékony aranynak nevezni, pozitív hatásai eltörpülnek a méhpempő hatóanyagai mellett. Összeszedtünk néhány fontos tudnivalót erről a – kicsit furcsa – és nem igazán jó ízű csodaszerről.

Ha méhészeti termékekről beszélünk, szinte mindenkinek az édes íz jut eszébe. Ez nem meglepő, hiszen a méz az, amit a legnagyobb mennyiségben fogyasztanak az emberek a méhek jóvoltából, nemcsak kellemes íze, de az egészséget támogató hatása miatt is. Az édes ínyencség mellett azonban a virágpor és a méhpempő is olyan összetevőkkel rendelkezik, amelyek támogatják az emberi szervezet regenerálódását, immunrendszerének erősödését. Mivel a virágpor mibenléte egyértelmű, fordítsuk figyelmünket a méhpempőre.

Mire jó a méhpempő?
Mire jó a méhpempő?

Mi a méhpempő?

A méhpempő nem más, mint a fiatal dolgozó méhek garatváladéka, mellyel a frissen kikelt méheket etetik életük első három napjában. A méhekkel ellentétben a királynőnek élete végéig ez a tápláléka. Maga a méhpempő egy gyöngyházfényű, zselés anyag, melynek kétharmada ugyan vízből áll, de a maradékban fehérje és több mint 150 biológiailag aktív összetevő található. Többek között vitaminokból, aminosavakból, cukrokból, zsírsavakból, ásványi anyagokból, enzimekből és pro-hormonokból áll.

Hogyan használható a méhpempő?

Bár a mézet bőrre is szokták kenni fertőtlenítő hatása miatt, a méhpempőt minden esetben el kell fogyasztani. A probléma általában éppen itt szokott kezdődni, mivel ennek az anyagnak az íze korántsem hasonlít a mézére. Sőt, meglehetősen fanyar, kissé csípős az aromája, amit a benne található zsírsavak okoznak. Az általános ajánlás szerint napi 1 grammnyi mennyiséget kell belőle elfogyasztani. Az első pár napban azonban inkább negyedannyi bevételét javasolják a szakemberek, hogy hozzászokjon mind a szájüreg nyálkahártyája, mind pedig az ízérzékelés. Azért is érdemes ezt a szabályt betartani, mert akár hasmenést is okozhat a méhpempő az arra érzékenyek esetében. Az adott mennyiséget a nyelv alá kell helyezni, vagy a nyelvvel eloszlatni a szájüreg nyálkahártyáján. Ezután egy kicsit várni kell egészen addig, míg a felfokozott nyálelválasztás miatt be nem indul a nyelési reflex és akkor már lenyelhető a méhpempő. Ha semmiképpen nem tud valaki megbékélni az eredeti ízével, hőkezeléssel enzimmentesített mézbe keverve biztosan el tudja fogyasztani. A hatás kiteljesedésének érdekében a bevétel után fél órán át tilos enni és inni.

Mire jó a méhpempő?

Mire jó a méhpempő?

A jó kérdés inkább az, hogy mire nem jó. Ugyanis pro-hormon összetevőinek hála az emberi szervezet bármilyen hormont elő tud állítani a méhpempőből, függően attól, mire van épp szüksége az egészséges működéshez. Emellett regenerálja a sejteket, segít legyőzni a – manapság egyre többek által tapasztalt – krónikus fáradtságot, növeli a teljesítményt és az erőnlétet, de az inzulintermelés normalizálásához is hozzájárul.

Mire jó a méhpempő?