Mit tegyünk a mosogató dugulásakor?

Mosogató dugulása

Mit tegyünk a mosogató dugulásakor?

A háztartásunk vízigényben élenjáró központi helye a konyha. És e fontos helyiség vizes központjának a mosogató és az afölé magasodó csap számít.
És a mosogató, éppen a kiemelt jellegénél, a gyakori használatánál fogva, alkalmanként eldugul és duguláselhárítás után kiált.
– Úristen, dugulás van! – rikkantja ilyenkor a háziasszony, és szörnyülködve szemléli az el nem folyó szennyes vizet, hallgatja a terméketlen szürcsögő hangot és még rosszabb esetben a megállíthatatlanul emelkedő mosogatólén is rémüldözhet.

De miért dugul el a mosogató?

A leggyakrabban két ok áll a jelenség mögött.
Egyfelől olyasmi kerül mosogatáskor a lefolyóba, ami nagyobb a kelleténél, és így nem jut el a csatornába. Vagyis megakad a vezetékben, megpihen a szifonban és a többi rárakódó szennyeződés elzárja az utat, mosogató dugulás történik.

A mosogató dugulás másik születési módjánál először fel sem tűnik, hogy már nem folyik le olyan gyorsan a víz, mint korábban. További figyelmeztető jel, amikor a lefolyás annyira lelassul, hogy már a mosogatót sem tudjuk öblíteni. Ekkor kerül elő a háztartásokban a jó öreg WC-pumpa, vagy az ÁBC-ék polcairól a tv reklámokban megismert drága lefolyótisztító.

Ám ezeknek a tisztító géleknek eme „második típusú találkozások” alkalmával nem sok eredménye lesz.

Egyébként a dugulás közvetlen oka a zsír.

A zsír és az olajfélék lassan, egyre vastagabb réteget képezve rakódnak le a csővezetékben, végül teljesen leszűkítik a lefolyó keresztmetszetét.

Mosogató dugulása

A szifon duguláselhárítása – praktikus ötletek, eljárások

– A szifonban keletkezett dugulás elhárítása viszonylag egyszerű, kézügyesség sem kell hozzá. A szifon alá egy vödröt helyezünk szétcsavarás előtt. Ilyenkor általában kiömlik úgy fél liter víz és remélhetően az is, ami a dugulást okozta. Gumikesztyűben bátran nyúljunk a szifonba, tisztítsuk ki – tanácsolja Világi Tamás úr, egy budapesti duguláselhárító vállalkozás tulajdonosa.


De haladjunk tovább!

– A zsírok és olajok által keletkezett duguláshoz általában nem tudunk ilyen könnyen hozzáférni. Lobogó forralt vízre lesz szükségünk – folytatja a mester.

– 2 tasaknyi szódabikarbóna kerüljön a lefolyóba, majd rá 1 liter felmelegített, 20%-os ecet, ezután fedjük le. Kell jó 20 perc a hatásig. Forraljunk fel legalább 3-5 liter vizet és ezzel öntsük nyakon a mosogatónkat. Ám mindeközben szellőztetni is muszáj!

Ha még mindig nem folyik le a matéria, akkor a WC-pumpa, másképpen gumiharang virtuóz kezelése következhet, végül pedig a duguláselhárítás profi szakemberének kihívása lesz a nyerő mozzanat.

Mosogató dugulása

Előzzük meg a dugulás kialakulását

A legjobb megoldás a dugulások elhárításában – a megelőzés!
Használjunk minden mosogatásnál bőségesen meleg vizet és a lehető legkevesebb mosogatószert, ugyanis ezek a sűrű gélszerű anyagok felhalmozódnak a rendszerben és növelhetik a dugulás mértékét.

Vásároljunk egy egyszerű fémszűrőt, amellyel megakadályozhatjuk, hogy mosogatáskor az apró maradékok a lefolyóba kerüljenek.
További számos jó tanácsot itt érhet el: Duguláselhárítás

Házi praktikák

Lakás praktikus ötletek

Konyhai praktikus ötletek

Hogyan használd

Ajándék ötlelek