Növények a lakásban – 8 szuper virágtipp, ha nincs elég fény otthon

Növények a lakásban – 8 szuper virágtipp, ha nincs elég fény otthon

“Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!” tartja a régi mondás. És valóban, a legtöbben szeretjük, hiszen nemcsak szépek, illatosak, hanem az életünket is megszínesítik. Nem csoda hát, ha előszeretettel vesszük magunkat növényekkel olyankor is, amikor éppen nincsen lehetőségünk a természetet járni. De tudtad-e,hogy az esztétikán túl más hasznuk is van? Elmeséljük, melyek is azok, mondunk pár ötletet arra, hogy milyen növényeket érdemes a lakásban tartani, sőt,azoknak is segítünk, akiknek az élettere túl sötét a virágokhoz.

Növények a lakásban
Növények a lakásban.


Növények a lakásban –miért jó?

Hogy miért is jó, ha a lakásodban is minél több növény van?

  1. mert egészséges

Többen hallottunk már a növények oxigéntermelő képességeiről, ám a valóságban ennél jóval több minden lakozik bennük. A két legfontosabb, a mi egészségünkre ható tulajdonságuk egyrészt az, hogy kivonják a szén-dioxidot a levegőből, valamint a helyiség relatív páratartalmát is növelik. De miért jó ez nekünk?

  • mert a zárt terekben általában a levegő szárazabb a kelleténél, ezt enyhítik a páratartalom növelésével
  • ezáltal enyhítik a száraz bőr okozta tüneteket is
  • barátságosabbá teszik környezetünket, így ellenállóbbakká és hatékonyabbakká válhatunk a negatív hatásokkal szemben, és a közérzetünk is kellemesebb lesz

A NASA egy kutatásban azt is megállapította, hogy némelyik növény nemcsak oxigént termel és kivonja aszén-dioxidot a levegőből, hanem egyéb egészségtelen gázokat is megköt, mint például a formaldehid, benzol, toluol, xilol, melyek a lakásokban tartott mesterséges anyagokból kerülnek bele.

Növények a lakásban
Növények a lakásban

Ezek a legjobb légtisztító növények:

  • zöldike
  • anyósnyelv
  • dracéna
  • gerbera
  • aranypálma
  • krizantém
  • borostyán
  • szobapáfrány
  • fikusz
  • vitorlavirág
  • mert dekoratív

Nem elég, hogy egészségesek, de ráadásul a lakásodat is kiválóan feldobják: a zöld növények a polcon vagy a magasabbra növő pálmák a földön már önmagukban is pazar látványt nyújtanak. De ráadásul a különféle színes és egyedi tartók (cserepek, kaspók),vázák is szuperül “öltöztetik” a lakást, főleg, ha úgy választod meg őket, hogy harmonizáljanak a helyiség egyéb elemeivel, mint például a falakszíne vagy a függönyök és szőnyegek mintája.

Növények a lakásban
Növények a lakásban

Növények a lakásban – akkor is, ha sötét

Sokakat az tart vissza attól, hogy növényeket tartsanak otthon, mert túl sötétnek tartják otthonukat,és félnek, hogy ez nem tenne jót nekik. Ám nem minden virágnak olyan nagy a fényigénye!

Ezeket tartsd, ha nem elég világos a lakásod:

  • vénuszfodorka
  • békeliliom
  • perzsa ciklámen
  • hamvaska
  • zebralevél
  • bambuszpálma
  • futóka
  • törpebors